Üdvözüljük a Netháló-9 weboldalán
Cégtörténet:
Jászdózsa és Tarnaörs 2005. óta gesztorként vett részt egy-egy Önkormányzati Társulásban Erk, Jászapáti, Jászszentandrás, Nagyfüged, Tarnaörs, Tarnazsadány, Visznek, Zaránk településekkel együtt, hogy településeinken létrejöhessen egy önálló szélessávú adatforgalmi hálózat. A pályázatbenyújtási időszak eredményes lezárultát és a közbeszerzést követően 2006-ban megkezdődött a hálózat megvalósítása, azaz tervezése, engedélyezése és a kivetelezés. A folyamat sok nehézségekkel és egyeztetési kötelezettséggel, határidő módosulással is járt. Mindez 2007. őszére meg is valósult. Az Önkormányzati Társulások a 2007. október 2-i együttes ülésükön hozott döntések alapján létrehozták a közös Adatforgalmi Szolgáltató vállalkozásukat október 15-én. Az új vállalkozás a NETHÁLÓ-9 Kft nevet viseli, ami utal a 9 település ez irányú összefogására is. 2007. év végén és 2008. év elején társaságunk létrehozta a szolgáltatás feltételeit, így mára ügyfeleink számára biztosítjuk az internet kapcsolatot valamint a televíziós csatornák kábeles elérhetőségét. Mindezek részleteiről ezen honlapon is tájékozódhatnak a Tisztelt Érdeklődők.
Írta fzcs_admin - hétfő 21 április 2008 - 18:58:41| Hozzászólás: 0| 
|